Amit cégünkről feltétlenül tudni kell:


A Házikó Bt.-ben 2004 óta foglalkozunk szappankereskedelemmel! Előbb Gödöllőn a Királyi Kastély adventi vásárán jelentünk meg termékeinkkel a közönség előtt, majd 2005. február közepén már az első SZAPPANHÁZat is megnyitottuk a városban. Nem sokkal később, egészen pontosan 2006 húsvétján Egerben is kitártuk a vásárlók előtt az üzlet ajtaját, ahol is frenetikus sikert aratott az akkor még kuriózumnak tekintett kis bolt. Ezt követően pedig Budapesten a Boráros téren álló Duna Ház bevásárló központban nyitottuk meg új SZAPPANHÁZunkat 2007 februárjában.
Időközben azonban már nem csak saját boltjainkra koncentráltunk, hanem beindítottuk termékeink nagykereskedelmét. Így az országban már Miskolcon, Salgótarjánban, Pilisszentkereszten csak úgy találkozhattak már termékeinkkel, mint Tatán, Tapolcán, Szombathelyen vagy Veszprémben. Természetesen partnereink köre folyamatosan változik és bővül, így hogy az Ön közelében van-e lehetőség termékeink személyes megvásárlására, érdeklődjön a megadott telefonok egyikén vagy emailben.
Időközben a Duna Házban lévő boltunkat a bevásárlóközpont gyenge látogatottsága miatt bezártuk, de budapesti üzletünk újranyitását a jövőben ismét tervezzük. Természetesen ma már interneten keresztül is lehet tőlünk rendelni, amint azt sokan meg is teszik. Bízunk benne, hogy rövidesen Önt is és családját is érdeklődőként vagy vásárlóként köszönthetjük valamelyik SZAPPANHÁZBAN vagy partnerünknél!

Szappanház Kis- és Nagykereskedés

2100 Gödöllő, Lelesz utca 9.

Tel: 06 70/ 367-13-96
       06 70/ 367-17-88